Halálával nemcsak a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolát érte súlyos veszteség, hanem Veszprém város is szegényebb lett, hisz egy olyan köztiszteletnek örvendő személy távozott közülünk, aki a közösség szolgálatára fáradhatatlanul törekedett. Oktatói és kutatói munkáját 1972-től Veszprémben végezte. Kezdetben a közművelődés területén dolgozott, majd 1984-től két évtizeden át a Pannon Egyetem tudományos munkatársa és docense volt. 1997 tavaszától több mint húsz évig főiskolai tanárként a VHF Szociális Munka Tanszékét vezette. A szak elismerésének és a képzés színvonalának fokozatos emeléséért mindig nagy lelkesedéssel küzdött. A „küzdés” kifejezés használatát ugyan Ő maga nyilván kifogásolná most, és joggal tenné, mert fáradhatatlan igyekezete mindig olyan spontán, magától értetődő természetességgel fakadt belőle, hogy a körülötte levők egyike sem érzékelte aktuálisan az erőfeszítéseit, csak az eredményeiből lehetett utólag látni: milyen sok energiát fordított mindezek elérésére. Az oktatás és a szociális problémák kutatása mellett lankadatlan aktivitásából a közösségi programok szervezésére, valamint a tudományos tevékenységre, szakmai könyvek-, tanulmányok megírására is tellett. Megérdemelten vehette át Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatától 2010-ben a Hornig-díjat, 2015-ben pedig a Veszprémi Főegyházmegye elismeréseként a Szent Gellért-díjat. Emberségességét jelzi azonban, hogy a diákjaitól, munkatársaitól kapott pozitív visszajelzéseket a formális kitüntetésekkel azonos szinten kezelte és soha sem tett elvtelen gesztusokat ezek megszerzésére. Erre nem is lett volna szüksége, mert közvetlensége, nyitottsága és segítőkészsége könnyen megszerethető emberré tette.

Bizton reméljük hát, hogy a Mennyei Birodalomban is becses helye és (tan)széke lesz!"

Dr. Leveleki Magdolna

Szociális Tanulmányok Tanszék tanszékvezetője

"Kedves Jóska!

2024 április 29-én lennél 80 éves. Már lassan öt éve lesz, hogy hiányzol nekünk, hogy el kellett fogadnunk nem jössz többé. Amit kaptunk tőled – mindannyiunk nevében írom – nem vált semmivé, őrizzük és velünk vagy megannyi emlékkel, tanítással.  A búcsúzásomkor megírt megemlékezésemmel kívánok ma is emléket állítani neked és a munkádnak!

Albert József a „tiszteletbeli szociális munkás”        

2020.   november   16-án  életének  hetvenhatodik  évében  elhunyt  Albert  József szociológus a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola szociális munka szakjának egykori tanszékvezetője, professor emeritusa. Szeretett Tanszékvezetőnk 1969-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom, valamint népművelés szakon szerezte meg első diplomáját, tíz évvel később ugyanezen az egyetemen doktori fokozatot, nem sokkal ezt követően pedig szociológia diplomát szerzett. Amikor az egyetemi éveiről mesélt mindig szóba hozta az Eötvös Kollégiumot, amelyhez tartozni meghatározó élmény volt a számára.  A szociológia tudomány iránti elhivatottságból végül a szociológia tudományágból kandidált, de életpályája, a veszprémi szociális ügyekben való aktív részvétele alapján méltán érdemelhetné ki a „tiszteletbeli szociális munkás” címet is. Jóska a Veszprémi Egyetemi munkássága előtt Vonyarcvashegyen és Veszprémben  dolgozott népművelőként. Az itt eltöltött időszak tapasztalatait közös munkáink során is gyakran emlegette. Akik ismerjük sosem felejtjük el, milyen szenvedélyesen, szemléletesen tudott mesélni valamennyi munkahelyén szerzett tapasztalatáról, a  munkája  során  megismert  emberekről,  szervezeti  viszonyokról,    helyi életkörülményekről. Történeteit nagy élvezettel hallgattuk, és mindeközben kirajzolódott számunkra a pályája kezdetén  Vonyarcvashegyen  művelődési  házat  vezető,  a  helyi  emberek  közművelődési,  kulturális szükségleteire megoldásokat kínáló, rendkívüli szociális érzékenységgel megáldott népművelő közösségi munkája, ha úgy adódott (és mai terminológiával élve) közösségi szociális munkája. A közösségi munka mellett  a  csoportmunkákba  is  belekóstolt,  volt  például  ifjúsági  csoportja  és  asszony  csoportja  is.Már népművelőként is kutatott és publikált, talán éppen írásainak köszönhetően került 1984-ben a Veszprémi Egyetemre (Pannon Egyetem). Felsőoktatási pályafutása innentől kezdve töretlen, a tanítás, a tudományos munka élete végéig szívügye maradt.  A Pannon Egyetemen csaknem húsz évig oktatott, még néhány évet azt követően is, hogy 1997-ben meghívást kapott a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára. Rövid idővel ezután, a veszprémi szociális munka szak történetének egy nehéz időszakában vállalta az általa is igen becsült alapítók, Csáky Pallavicini Roger és Dr. Tomcsányi Teodóra indította szak újraszervezését.   Óriási odaadással tette mindezt,  a szociális  munka  szinte valamennyi szakterületéhez, tárgyához hívott szociális területen elhivatottan dolgozó helyi  vagy más  településeken  már szaktekintélynek számító szakembereket. Korszerű, a   szociális   munka elméletét és gyakorlatát jól megalapozó tantervi hálót vezetett be, nálunk már az ő idejében gyakorlatorientált volt  a  szociális  munkás  képzés,  a  hallgatókat  és  kollégáit  folyamatosan  motiválta  a  kutató  munkára, publikálásra,  és  külföldi  tananyagot  is  adaptált.  A  tanszéki  munkát  bekapcsolta  a  város  szociális

vérkeringésébe:  szakmai  konferenciákat-,  továbbképzéseket  szervezett,  olyan  területeken  ösztönzött  és végzett maga is kutatásokat –szociális munka megközelítéséből szükségletfelméréseket –melyek feltárására korábban szakmai kapacitás hiányában nem igen volt lehetőség. Többek között publikált a veszprémi romák szociális helyzetéről, a szociális munkások kiégésének megelőzési lehetőségéről, irányításával felmértük a városban élő pszichés zavarral küszködő emberek életkörülményeit, az agresszió jelenlétét a veszprémi általános iskolákban, visszacsatolást végzett a főiskolánkon szociális munkásként végzett hallgatók szakmai pályájuk alakulásáról. Személy szerint számomra nagy élmény volt vele együtt részt vennem egy a veszprémi Házgyári úton elgettósodott közösség problémáinak felmérésében. A tízemeletes épületben heteken keresztül készítettük az interjúkat. Jóska közvetlensége, empátiája, nyitottsága hamar utat talált a nehéz sorsú emberek felé és mindannyiunk számára követendő mintául szolgált. Szociológusi identitását mindig megőrizte, az oktatott  tárgyak  (szociológia,  környezetszociológia,  kisebbségszociológia,  devianciaszociológia, oktatásszociológia,  szociális  kutatás,  stb.)  alapvetően  a  szociológia  tudományához  kötötték,  de  helyi tevékenysége bevéste nevét a veszprémi szociális munka történetébe is.  Működtette a szociális munkás képzést, jó viszonyt alakított ki és ápolt a terepintézményeinkkel, tereptanárainkkal, az Iskolaszövetséggel, országos szakmai konferenciákon vett részt, aktív szerepet vállalt a város szociális ügyeiben (elkészítettük Veszprém város idősügyi stratégiáját, több mint tíz éven keresztül vizsgáltuk felül a város és a kistérség szociális koncepcióit). Munkája elismeréseként 2010. november 15-én Veszprém városa Hornig-díjat, 2015 szeptemberében a Veszprémi Főegyházmegye Szent Gellért-díjat adományozott a számára.  Pályája alatt 14 könyv, kismonográfia, 33 könyvrészlet, 73 cikk, tanulmány, 2 jegyzet szerzője/társszerzője volt és 11 könyv szerkesztője.  1984 óta az MTA VEAB Szociológia munkabizottságának tagjaként, 1994 és 2000 között a titkáraként, 1990-től a Magyar Szociológiai Társaság tagjaként, 1996-tól a MTA köztestületi tagjaként, 1994 és 2000 között a Magyar Szociológiai Társaság Felsõdunántúli Szervezetének elnökeként, 1993 és 2000 között a Európai Rurál Szociológiai Társaság tagjaként, 1989 és 2006 között a TIT Veszprém városi szervezetének elnökeként, 2001 és 2003 között a MAB Szociológiai Bizottság tagjaként, 1980 és 1991 között,  a  Horizont  c.  folyóirat  szerkesztőségi  tagjaként,  2002  óta  a  Studia  Wesprimiensia  c.  folyóirat rovatvezetője, 2002-től 2010-ig a Veszprém város Szociális Alapítványa kuratóriumának tagjaként közéleti tevékenysége is kiemelkedő volt.  Érdeklődése túlmutatott szakmai hivatásán. Szerette a szépirodalmat, figyelemmel kísérte a közügyeket, aktuálpolitikai történéseket, jártas volt történelemben, érdeklődött a pszichológia irányába, és –különösen miután  legkisebb  fia  művészeti  pályát  választott –a  művészetek  és  régiségek  iránti  fogékonysága  is megmutatkozott. Mindemellett maradt ideje legkedveltebb időtöltésére, a kertészkedésre is.   Élete utolsó éveiben szülőfaluja, az alig 200 lakost számláló Bácsszentgyörgy helytörténetét szerette volna megírni. A tőle megszokott alapossággal kutatott: levéltárakba járt, adatokat gyűjtött, számtalan interjút elkészített. Bácsszentgyörgy lakossága készséggel állt a rendelkezésére, nagyon megszerették a „Tanár Urat”, aki az ő kis falujukban született, szegény paraszti családból indult onnan útnak, hogy aztán a fent bemutatott rendkívül  gazdag  életpályát  bejárhassa.  Szakmai  életútja  mellett  családi  élete  is  örömmel  töltötte  el, feleségével (Szövényi Éva pszichológussal) három gyermeket neveltek fel, akik –biztosan nem véletlen –mindannyian sikeres szakemberek és a felsőoktatásban dolgoznak.  Albert József kivételes szakmai munkája mindenképpen elismerést érdemel, de mi, akik vele dolgozhattunk nem  csupán,  és  nem  elsősorban  ezért  szerettük  őt.  23  évet  dolgoztunk  együtt  olyan  családias,  védett környezetben,  amelyet  nem  sok  munkahely  mondhat  a  magáénak.  A  tanszéki  értekezletek,  a  közös publikálások, a szociotáborok vidám hangulatát, a köztünk kialakult szeretetteli köteléket nem tudom, talán nem is annyira célja egy szakmai oldalon közzétett, elsősorban a pályautat méltató búcsúban felidézni. De mégis:

Kedves Jóska!

Április 29-én lettél volna 76 éves. Tavaly még szeleteltük a tortádat a tanszéken. Tudtuk, hogy beteg vagy, csodáltuk, amilyen méltósággal viselted a betegséged, és amíg csak erőd engedte megtartottad az óráidat. Nem akartuk elhinni, hogy egyszer csak már nem jössz többé, amikor lépteket hallunk a folyosón a mai napig várjuk, hogy kinyitod az ajtót.  Két  évvel  ezelőtti  képpel  zárom  soraimat:  Kolozsváron  a  házsongárdi  temetőben  vagyunk.  (Mindig  is érdekeltek téged a települések temetői. Szociotáborok során gyakran, a magad természetes és szociológusi vénával áldott kíváncsiságával jártuk együtt veled a temetőket.) November van és leesett a hó, a domboldal lankáján előttünk terül a temető, napsütötte fehérség ragyogja be a sírokat.  Olyan békés és nyugalmas minden. Te minden érdekességre rácsodálkozol, én pedig arra csodálkozom  rá,  aki  vagy,  ahogyan  rácsodálkozol  a dolgokra. Dsida Jenő író és költő síremlékénél sokáig időzünk, a hideg sem veszi kedvedet attól, hogy többször is elolvasd az emléktáblába vésett idézetet:

„Megtettem mindent, amit megtehettem,

Kinek tartoztam, mindent megfizettem,

Elengedtem mindenki tartozását,  

Felejtsd el arcom romló földi mását”

Mindannyiunk nevében szeretettel emlékezem Rád!" "

Kalocsai Adrienn, a VÉF Szociális Munka Tanszék oktatója