A Veszprémi Érseki Főiskola Hallgatói Önkormányzatának aloldala
A HÖK feladata a VÉF hallgatóinak érdekképviselte, valamint jogszabályokban, intézményi szabályzatokban és saját alapszabályzatában meghatározott, hallgatói ösztöndíjakkal és juttatásokkal összefüggő ügyek intézése, illetve a hallgatói élet szervezése. A Főiskola minden beiratkozott hallgatója választópolgára a HÖK-nek. A HÖK-elnök megválasztása az alapszabály szerint történik. A HÖK döntéshozó szerve a félévente többször ülésező küldöttgyűlés. A HÖK-ben a legfontosabb ügyek intézésére állandó bizottsági tagok vannak, ők képviselik a HÖK elnökséget, amelynek munkáját a HÖK-elnök irányítja. Minden évfolyamról van felelős (10 főnként 1 fő), aki tájékoztatja az évfolyamot a HÖK-ben lezajlott gyűlésekről.
Tagok:
- elnök: Hóber Orsolya Hajnalka
- általános elnökhelyettes: Vigánti Virág
Elérhetőség:
Szeretettel hívjuk és várjuk a középiskolás és egyetemista korú fiatalokat, valamint a felnőtteket a Veszprémi Érseki Főiskolán megrendezésre kerülő nagyböjti lelkinapra, március 14-én 10 órától kb. 15 óráig, a főiskola dísztermébe!
A lelkinap Tűz evangelizáció keretében Csiszér László zenekara szolgálatával valósul meg.
(Étkezésről mindenki maga gondoskodjon!)
Egy alkalom, egy lehetőség a lelki feltöltődésre a szent negyven napos böjti időszakban.
Hirdessétek, terjesszétek!
(Aki szeretne nyomtatni, vagy e-mailben az eredeti képet továbbküldeni, illetve bármi kérdése van, írjon a
Áldott nagyböjti készületet kíván:
a Veszprémi Érseki Főiskola Vezetősége
és Hallgatói Önkormányzata!