testteológia szakirányú továbbképzés

A „testteológia” kifejezés utalás Szent II. János Pál pápának azon előadássorozatára, amelyet több mint száz alkalommal tartott Rómában, nyilvános katekézis keretében. Ebből a katekézisből merítve jelent meg több teológiai és lelkiségi írás, amelyek mind a mai napig nagy hatással vannak az olyan alapvető kérdésekre, mint a szerelem, szeretet, szexualitás, házasság, család.

A Katolikus Egyház – két évezredes történelme során – nem csak a szeretetről, hanem az emberi testről, a szexualitásról is fogalmazott meg örökérvényű tanításokat, amelyeket ha kötetbe rendeznénk, egy közel 6000 oldalas könyvet kapnánk.

A képzés során a hallgatók megismerhetik az emberi testről, a szexualitásról, a szerelemről és a házasságról alkotott tradicionálisan egyházi, mégis modern elveket, elemeket, annak antropológiai, teológiai, lelkiségi, vallásszociológiai, valláspszichológiai megközelítéseit.

A résztvevők betekintést nyernek a testteológia nem vagy csak alig ismert tételeibe, az Egyház tanításába az Isten-képmásságban rejlő felelősségünkről.

A KÉPZÉS CÉLJA:

  • A képzés elsődleges célja a köznevelésben, valamint a hitoktatás területén dolgozó szakemberek (papok, lelkészek, lelkipásztorok, katekéták, hitoktatók, lelkigondozók, plébániai kisegítők…) módszertani felkészültségének bővítése és elmélyítése a „testteológia” területén.
  • A képzés során olyan alapvető ismereteket adunk át, amelyek szervesen beépíthetők a felnövekvő nemzedék testi nevelésébe-oktatásába – osztályfőnöki órák, hit- és erkölcstanórák keretében.
  • Alapvető cél, hogy a végzett testteológiai konzulensek legyenek képesek a fiatal felnőttek korosztályát megszólítani, és ismereteket átadni az emberi testről, a szexualitásról, a szerelemről és a házasságról.

A KÉPZÉS TARTALMA:

  • valláspszichológia, vallásszociológia, antropológia (biblikus, filozófiai, teológiai) ismeretek;
  • a testteológia és spiritualitás témakörében: II. János Pál pápa katekézise, a szerelem teológiája, morálteológia;
  • pszichológia és etika: családpszichológia, szexuáletika, szexuálpszichológia.

A KÉPZÉS SAJÁTOSSÁGAI:

  • gyakorlatorientált, speciális, újszerű ismeretek;
  • magas szakmai felkészültséggel és naprakész gyakorlati tudással rendelkező oktatók;
  • támogató és hallgatóbarát környezet;
  • kedvezményes költségtérítési díj;
  • mindez a királynék városában, történelmi környezetben, hittel, tudással és szeretettel.

A JELENTKEZÉS FELTÉTELE:

  • hitéleti képzési területen legalább alapképzésben szerzett végzettség és szakképzettség; vagy
  • hittanár-nevelőtanár szakon szerzett végzettség és szakképzettség; vagy
  • pedagógusképzés képzési területen legalább alapképzésben szerzett végzettség és szakképzettség; vagy
  • bölcsészettudomány képzési területen legalább alapképzésben szerzett végzettség és szakképzettség; vagy
  • orvos- és egészségtudomány képzési területen legalább alapképzésben szerzett végzettség és szakképzettség.

KÉPZÉSI IDŐ: 2 félév, péntek délutánonként és szombaton, havonta egy vagy két konzultációs alkalommal. A péntek délutáni képzési alkalmakat online formában szervezzük.

A szakirányú továbbképzési szakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: Testteológia konzulens

Munkarend: levelező

Szerezhető kredit: 60

Minimális létszám: 5 fő

Maximális létszám: 25 fő

KÉPZÉSI DÍJ: 130 000,- Ft/félév

Megbízott szakmai vezető: Dr. Balog Márta cb

Jelentkezési határidő: 2024. augusztus 16.

A JELENTKEZÉS MÓDJA: Az intézmény honlapján található, jelentkezési lapon, postai úton.

További információk a következő e-mail címen kérhetők Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

TANTÁRGYAK

Valláspedagógia; Valláspszichológia; Vallásszociológia; Bibliai antropológia; Teológiai antropológia; Filozófiai antropológia; A test teológiájának új irányai; Testteológia (Szent II. János Pál pápa katekézise alapján); Bioetika és kortárs antropológiai kihívások; A férfi és a nő szerepe a történelemben és napjainkban (szexuálpedagógiai megközelítések); Emberkép a különböző vallásokban; Innovatív és hatékony módszerek az oktatásban és nevelésben; Az érzelmi intelligencia fejlesztése; Családpszichológia/családpedagógia; A szerelem teológiája; Szexuáletika és szexuálpszichológia; A házasság és a család bibliai alapjai; Lelkipásztori megközelítések: meghallgatás, segítő beszélgetés, lelkivezetés; A házasság és gyermekvédelem morálteológiai megközelítése; Elváltak és újraházasodottak pasztorációja; Az emberi szégyen problematikája; Énkép, önismeret; A test megjelenítése a művészettörténetben

OKTATÓK

Ágoston András; Bakos Rafael OCD; Dr Balog Márta cb; Dr. Prof. Birher Nándor Máté; Dr. Csernai Balázs; Dr. Fodor János; Gál Tibor; Horváth Lívia; Dr. Kék EmerenciaNagyné Fazekas Borbála; Dr. Sebestyén József; Számel Kata; Zoltai Nóra; Dr. Versegi Beáta-Mária cb

cimer 4

Slide
Rólad szól!
Slide
Az életedről szól!
Slide
Az erkölcsi fejlődésedről szól!
Slide
A sikerességedről szól!
Slide
A tudásodról szól!
previous arrow
next arrow
We use cookies
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.