A Szociális Tanulmányok Tanszék bemutatkozása

A Szociális Tanulmányok Tanszék, amint azt a neve is mutatja, a társadalmi élet azon területeivel foglalkozik, ahol hatékony segítségre van szükség egyének és közösségek életminőségének javításához, a társadalmat veszélyeztető tényezők feltárásához, megelőzéshez.

E célok megvalósítása érdekében a Főiskolán 1995 óta folyik szociális munka szakos képzés. Az eltelt több mint 25 évben a Szociális Tanulmányok (korábban Szociális Munka) Tanszék oktatási tevékenysége más szociális szakokkal, szakirányokkal bővült (ifjúsági és szociális munka felsőfokú szakképzés, iskolai szociális munka, alkalmazott szociális gerontológia valamint helyi szociális politika szakirányú továbbképzések).

A képzés szinte a kezdetektől eredményes kutatási tevékenységgel egészült ki együttműködve nemzetközi szervezetekkel, külföldi és hazai egyetemekkel, szociális intézményekkel és önkormányzatokkal.

A tanszék alapítója és vezetője 1995-97 között dr. Tomcsányi Teodóra, 1997-től kezdődően pedig dr. Albert József volt. 1997-2015 között dr. Albert József szerkesztésében a tanszéki kutatások eredményeit közzé téve számtalan tanulmánykötet jelent meg: Dolgozatok Veszprém szociális helyzetéről, 2003; Veszprémi szociális munkások, 2004; Szociális helyzetképek, 2009; Tíz éves a szociálismunkás-képzés Veszprémben. Tanulmányok, 2005; Romák, hajléktalanok Veszprémben, 2006; Tizenötéves a szociálismunkás-képzés a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán, 1995-2010. 2011; A tanszék oktatói emellett több főiskolai jegyzetet írtak, szöveggyűjteményt szerkesztettek: Társadalomismeret, Szociológiai alapismeretek (2014), Oktatásszociológia (2006), Kisebbségszociológia (2007), Környezetszociológia (1997), Gyógypedagógiai alapismeretek (2006).

2015 után több területen folytatódott a korábban megkezdett tanszéki kutatómunka. Ilyen jellegű volt Veszprém város és a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Szociális Szolgáltatásszervezési Koncepciójának felülvizsgálata (2015-2021. dr. Albert József, dr. Ivony Éva, Kalocsai Adrienn, Magyar Zsófia, Magvas Mária), és a „látleletek a tartós pszichés zavarral küzdő veszprémi lakosok helyzetéről” című kutatás dr. Albert József vezetésével.

Új kutatási témák 2015-től napjainkig: A Magyar Vöröskereszt és a Magyar Vöröskereszt közösségi rehabilitációs tevékenységének felmérése, 2016-17. (Kutatásvezető: dr. Leveleki Magdolna); Hagyomány és Innováció Veszprémben. Háttértanulmány a Veszprém Város Európa Kulturális Fővárosa pályázathoz, 2017. (dr. Albert József, dr. Leveleki Magdolna). „Értéktár kutatás” a Lakitelek Népfőiskolai Alapítvány által szervezett kollégiumok keretében: Hegyköz Kollégium (2015), Csallóköz Kollégium, (2016), Kiskunság Kollégium, (2017), Kalocsai Adrienn, Magvas Mária és dr. Leveleki Magdolna vezetésével. „Nemzedékek és szociális problémák” címmel tanszéki kutatás keretében a jellemző szociális problémák feltárására vállalkoztunk. (Kutatásvezető: dr. Leveleki Magdolna) Ez utóbbi munka részét képezték azok a kutatások és tanulmányok, melyek a főiskola Studia Wesprimiensia című folyóiratában valamint a Comitatus Önkormányzati Szemlében jelentek meg évről-évre a halálokok nemzedéki különbségeit, a devianciák előfordulásának időbeni alakulását, a gyermekellátó intézmények területi elhelyezkedését és a szegénység megnyilvánulási formáinak változásait elemezve.

A tanszéken folyó kutatások eredményeit, oktatók és hallgatók tanulmányait, TDK dolgozatait az utóbbi öt évben három alkalommal kötetben jelentettük meg Tanulmányok a teológia és a szociális munka területeiről (2017), Demográfiai jellemzők és a szociális segítés formái, lehetőségei (2019) valamint Hátrányos helyzetek, devianciák és a társas segítés (2021) címmel. 2018 óta a tanszék kutatási területei szociálpolitikai tanulmányokkal egészültek ki. Ezek keretében vett részt dr. Nyilas Mihály a Szolidaritás a késő modernitás c. kutatásban (FK 1291389), melynek kapcsán a társadalmi szolidaritás jóléti paradigmájának átalakulásával és a posztindusztriális átmenet új kihívásaival foglalkozott. Tanulmányait a főiskola folyóiratán és tanulmánykötetein túl a Pannonhalmi Szemlében és az Esély több számában publikálta.

Tanszékünk oktatói a kutatói munka mellett rendszeresen szerveznek szakmai napokat aktuális szociális problémákhoz kapcsolódóan szociális területen dolgozó érdeklődők számára, a tudományos kutatások eredményeit pedig tudományos konferenciákon mutatjuk be. Különösen szoros az együttműködésünk az MTA Veszprémi Területi Bizottság Szociológia Munkabizottságával.

A Szociális Tanulmányok Tanszék oktatói aktívan részt vesznek az Intézményi Diákköri Konferenciák szervezésében, lebonyolításában, és hallgatóink rendszeresen szerepelnek előadóként az Országos Diákköri Konferenciákon.

 

dr. Leveleki Magdolna

tanszékvezető főiskolai tanár

 

cimer 4

Slide
Rólad szól!
Slide
Az életedről szól!
Slide
Az erkölcsi fejlődésedről szól!
Slide
A sikerességedről szól!
Slide
A tudásodról szól!
previous arrow
next arrow
We use cookies
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.