Dr. Csókay András agysebész: Mert hiszem, hogy az ember eredendően jó

csokay andrasModerátor: Dr. Rednik András főorvos

Dr. Csókay András adjunktus. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1980-ban építészmérnöki diplomát, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános Orvostudományi Karán 1989-ben orvosi diplomát szerzett. Az Országos Baleseti Intézet Idegsebészeti Osztályán dolgozik. A súlyos traumás agyduzzadás kezelésére az ún. éralagút-technika módszert és további koponya-térnyerési technikák új műtéti megoldásait fejlesztette ki.


Esély a túléléshez

- A baleseti idegsebésznek gyors döntéskészségre, jó koncentráló képességre, jó erőnlétre van szüksége. Dr. Csókay András a pályaválasztásáról, a hálapénz és az orvosképzés kapcsolatáról, a baleseti sebészet kihívásairól és újításairól mesél.

- Tizennyolc éves korában az ember még nem tudja eldönteni, hogy a pálya, amelyet éretlen fejjel választ, az ő útja-e. Huszonhét évvel ezelőtt úgy döntöttem, mérnök leszek. Felvételt nyertem a Muszaki Egyetem építőmérnöki karára. Lenyűgözött az Erzsébet híd szerkezete, szerettem volna hasonlókat tervezni. Az egyetemen sokat tanultam, jól éreztem magam, de nem váltam vérbeli mérnökké. A diploma megszerzése után három évet dolgoztam a Metró építésénél, de már ekkor nagy vágy élt bennem valamiféle karitatív tevékenység iránt arra, hogy segíthessek az embereken. úgy éreztem, a mérnöki munka érdekes ugyan, de nekem más a feladatom az életben. Egyre tisztábban körvonalazódott előttem, hogy orvos szeretnék lenni.

Emlékszem, azzal indokoltam az Egészségügyi Minisztériumba beadott jelentkezési kérelmemet, hogy olyan szakmát szeretnék választani, amelyben akár ingyen is dolgoznék. A felvételin megfelelő pontszámot értem el, bejutottam az egyetemre.

Az egyetemi évek alatt már teljesen világossá vált számomra, hogy a neuro-trauma érdekel, agy- és gerincsérülteket akarok gyógyítani.

A gyógyításban jól lehet használni azokat a statikai és mechanikai elveket, amelyeket még a műegyetemen tanultam. Másrészt azért is lettem baleseti idegsebész, mert kicsit türelmetlen típus vagyok, s a baleseti idegsebészetben nincs idő a töprengésre, a hezitálásra. Gyorsan kell dönteni és cselekedni.

Más ok is emellett szólt. Olyan szakmát akartam választani, ahol a hálapénz kevésbé zavarja a gyógyítást. A baleseti sebészet szerencsére ilyen. Az orvosi pályán a hálapénz blokkolja a szak-orvosképzést, különösen a manuális szakmákban. Egy idősebb orvosnak is fontos, hogy minél többet operáljon, hiszen alacsony fizetését csak a hálapénzzel egészítheti ki. így sokszor a könynyebb műtéteket sem kapják meg a fiatal orvosok. Külföldön, ahol nem szorulnak rá az idős kollégák arra, hogy egyszerűbb műtéteket végezzenek, a fiatalok a fokozatosan nehezedő műtétekkel szerezhetik meg a gyakorlati tudást.

A súlyos agy- és gerincsérültek annyira szerencsétlen helyzetben lévő emberek, hogy tőlük végképp nem illik elfogadni hálapénzt. Ebből következően a baleseti sebészet nem hálapénzes szakma, és a sebészek ilyen szempontból is jó társaságot alkotnak, jó köztük dolgozni. Vállalni kell, hogy az ember viszonylag szegény marad. Presztízsharcok persze itt is akadnak néha, de ennek ellenére ez operatív pálya.

Az Országos Traumatológiai Intézetben kezdtem dolgozni gyakornokként, majd az Amerikai úti idegsebészetre kerültem. A tradicionális idegsebészetbe, agysebészetbe is bele kellett tanulnom. Fiatalabb orvosként próbáltam műtéteket kapni, minél többet tanulni, de ezen a téren még nagyon sok javítanivaló volna most is. Az Egyesült államokban például az utolsó éves rezidensnek háromszáz körüli idegsebészeti beavatkozást kell elvégeznie, ehhez képest egy magyar ötödéves szakorvos lényegesen kevesebb műtétet végezhet.

úgy gondolom, nálunk is szükség volna megújuló orvosi iskolákra, ahol a tudás az első, és csak ez után következik a tekintély, amely fontos, de csak addig, amíg a gyógyítást szolgálja. Amikor nem, küzdeni kell ellene. Az egyes iskolák vezető professzorai ismerik a mellettük dolgozó orvosokat, tudják, kire milyen műtétet bízhatnak. A vezető orvos felelősséget vállal a képzésért, és érdeke is fűzodik hozzá, hogy tanítványai sikeresek legyenek. Például az ápolónők sokkal jobban vesznek vért, mint az orvosok, pedig a vérvétel is manuális beavatkozás. Az ápolónő megszokta, begyakorolta a technikát. Lehet, hogy aki négy éve orvos az egyszerűbb mutétet ugyanolyan jól elvégzi, mégis mindenki a főorvoshoz akar menni - ennek nincs értelme. Normális rendszerben szóba sem jöhet, hogy az idős, tapasztalt kolléga végzi az egyszerű műtéteket, neki más feladata kell, hogy legyen, főként az oktatás. Nem a korról van szó, hiszen vannak fantasztikus nagy öregjei a szakmának, akik briliánsak még mindig, de egy fiatal orvos is lehet jó kezű sebész, és elofordulhat, hogy egy középkorú éppenséggel kétbalkezes.

- ön azon különleges sebészek közé tartozik, akik nemcsak a sebészi munkában remekelnek, hanem új sebészeti eljárások feltalálásával is segítik a betegek gyógyulását.

- A gerinc- vagy agysérülések között vannak szerencsésebb esetek, amikor ugyan eltörött az egyik csigolya, de nem sérültek meg az idegek és a gerincvelő, illetve van egy pici vérzés az agyban, de a beteg szinte tünetmentes. én a legsúlyosabb gerinc- és agysérültekre specializálódtam. Olyan betegekre, akik majdnem vagy teljesen lebénultak, esetleg kómába estek. Egyszóval akut életveszélyben vannak. Az ő segítésükre tettem fel az életem.

Az agysérült betegekkel kapcsolatban tudni kell, hogy a fejüket ért sérülés, ütés miatt agyuk megdagad, tágulni kezd. A koponya zárt, csontos tere miatt a tágulás csak az egyedüli nagyobb nyílás, az öreglik felé lehetséges. Súlyosabb esetekben a benyomódó alsó agytörzs, sajnos itt, az öreglikban megbénítja, elszorítja a légzési és keringési központokat, amely halálhoz vezet. Az idegsebészetben már régóta gyakorolt eljárás, hogy az agy tágulását a mindkét oldali koponyacsont elvételével próbálják segíteni. A módszerrel csökkenthető a koponyauri nyomás. Ez azonban általában nem jelent kielégítő megoldást, a betegek többsége meghal.

Sok gondolkodás után rájöttem egy nagyon egyszerű dologra. A kitüremkedő, duzzadó agyellátó artériáit és elvezető vénáit a csontszél és a kemény agyburokszél pillanatok alatt leszorítja, a vénás pangás miatt tovább fokozódik a duzzadás, majd elhal az agykéreg. Az új módszer abból áll, hogy az erek két oldalára kis pillérszerű párnákat helyezek az agyszövet és a csontszél közé, így egy alagút nyílik meg a szabad véráramlásnak.

A kitüremkedő agyrész nem hal el, ugyanakkor létrejön a kívánt koponyauri nyomáscsökkenés, így a halált okozó beékelődés nem következik be. Az éralagút módszer ugyan nem garancia arra, hogy a beteg biztosan életben marad, de a módszer esélyt ad az életben maradáshoz. Ma már azokon a gyerek és felnőtt neurotraumatológiai osztályokon, ahol ügyeletet vállalunk, ha a koponyaűri nyomás mértéke indokolttá teszi, minden esetben alkalmazzuk az eljárást. Régen az ilyen legsúlyosabb agysérültek tíz-húsz százaléka maradt életben, ma a módszernek köszönhetően már a esetek negyven százalékában jelentős a javulás. Vagyis a nyolcvan százalékos halálozási arány a felére csökkent. Szeretnénk elérni, hogy a koponyaűri nyomásmérés minden kórházban rutinszerű dolog legyen, csakúgy, mint az ezen értékekhez igazodó gyógyító eljárás, kezelés. Kollégáimmal többek közt azon is fáradozunk, hogy kidolgozzuk az emelkedett koponyaűri nyomáshoz igazítható leghatékonyabb műtéti vagy más gyógyító eljárást.

A másik találmány a gerincsérülésekkel kapcsolatos. A gerincvelő egy ütéstől, csak úgy, mint az agy, megduzzad. A gerinczsák, amely kemény, rostos szöveteivel körbeveszi, védi a velőt, egy bizonyos ponton túl nem engedi tovább duzzadni, s megfojtja "védencét". Rájöttem, hogy ha a sérülés helyén a gerincvelőt "meghámozom" a gerinczsáktól, szabad tágulást biztosítok a sérült gerincvelőnek. Ezt is próbálták korábban, csak nem merték kellő mértékben eltávolítani a gerinczsákot, így nem hozott eredményt. A másik újítás, hogy a háti ficamos gerinctöréseket minél gyorsabban, egyszerre kell elölről és hátulról operálni, így időt spórolunk meg, és nem kell a beteget megfordítani. Az súlyos gerinc- és agysérülteknél az egyik legfontosabb tényezo az idő. Ezek a struktúrák nem bírják a nyomást, végleg tönkremennek, ennek pedig bénulás vagy halál a vége. Minden perc vagy óra számíthat. A gerincvíz elvezetését párhuzamosan kell megoldani, s nagy figyelmet kell fordítani az esetleges fertőzések, szövődmények elkerülésére. Az eljárást nemrég fejlesztettem ki. Az első sikeres műtétet egy orvos kolléganőn végeztük el. Háztartási balesetből kifolyólag nyaki gerincvelő-zúzódást szenvedett. Amikor behozták, nyaktól már teljesen béna volt. Ma már járókerettel ugyan, de képes járni. Az új eljárás kifejezetten nagy és nehéz műtétnek számít, de érdemes nekivágni. Nem mindegy, hogy valaki hátralévő életét nyaktól lefelé bénán éli le, vagy járókerettel járhat. Olykor még jobb eredményt érünk el egy-egy súlyos baleset után. Sajnos azoknál a sérüléseknél, ahol elszakad a gerincvelő, már nem lehet mit tenni.

Azért küzdünk, hogy minél hamarabb elérjük a sérülteket, illetve hogy ők, szeretteik, barátaik minél előbb ránk találhassanak, értesítsenek minket. Az agysérülteket sokszor fél órán, egy órán belül kell műteni, a gerincvelő sérülteknél fontos, hogy három-hat órán belül műtőasztalra kerüljenek.

- Ha volna olyan ismerősöm, aki autóbaleset miatt fej- vagy gerincsérülést szenvedett, hogyan juthat el önökhöz?

- Ügyeleteinken elég jó alkotóközösséget teremtettünk meg. Kollégáim műtétjeik során alkalmazzák az általam kidolgozott eljárásokat. Itt nem azon van a hangsúly, hogy ki fejlesztette ki ezeket az eljárásokat, hanem azon, hogy az új módszerekkel sikerül megmenteni, vagy mozgásképessé tenni eddig menthetetlennek hitt sérülteket. Célunk minél több beteget életben tartani az új módszerrel, illetve visszaadni nekik a mozgás képességét. Rendszeresen keresnek meg a budapesti gyermekkórházaktól, valamint az árpád és a Péterffy kórházak baleseti sebészeteiről, ahol a sérültek és a kollégák megelégedésére tudjuk alkalmazni az új eljárásokat. Szerződés is köt ezekhez a kórházakhoz, Dr. Együd László kollégámmal állandó telefonos ügyeletet látunk el. Ha hívás érkezik, mint az őrültek, rohanunk. Az egyik hozzátartozó bármikor kérhet konzulens orvost, aki bármelyik kórházban, az ottani orvosok beleegyezésével segédkezhet a műtéteknél.

Optimista vagyok. Az égiek és a jóakaratú kollégák segítségével a legnagyobb nehézségek is könnyen legyőzhetők.

(Dr. Csókay Andrással bővebb interjú Martha Taylor: Alagút az agyban című könyvében olvasható, amelyet 2002. novemberében adott ki a Radnay Kiadó.)

CSATOLMÁNYDÁTUM
PDF iconaz előadás teljes szövege 2013.11.26.
rendezvény dátuma: 2004. október 06., szerda

cimer 4

Slide
Rólad szól!
Slide
Az életedről szól!
Slide
Az erkölcsi fejlődésedről szól!
Slide
A sikerességedről szól!
Slide
A tudásodról szól!
previous arrow
next arrow
We use cookies
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.