A Főiskola története

A Veszprémi Érseki Főiskola (VÉF) jogelődjét, a Papnevelő Intézetet, Volkra János veszprémi püspök alapította 1711. október 26-án. Az alapító levélben a főpásztor a következőket írja:

Szent Anna tiszteletére papnevelő intézetet létesítünk, amelyben a bölcsészeti vagy szónoklati tudományban jó kiképzést nyert mindazon húszéves, vagy idősebb ifjak vétetnek fel papnövendékül, akik az erkölcstudományok elvégzése utána megüresedett, vagy Isten segítségével újonnan alapítandó plébániákra küldessenek.

Mivel a főpásztor a szeminárium elhelyezésére alkalmas épületet nem talált, a piaristák "rezidenciájában” helyezte el a teológusokat. Volkra püspök halála után, 1721-től negyedszázados szünet után, 1745-ben Padányi Biró Márton állította vissza a szemináriumot a Volkra alapítvány felhasználásával.

1745-től 1952-ig, – a világháborúk alatti kisebb megszakításokat leszámítva – zavartalanul folyt a papképzés. 1952 márciusában az akkori kormány erőszakkal megszüntette a szeminárium működését. A tanárokat az ÁVH internálta, közülük többet bebörtönöztek. Az internálás és az igazságtalan bebörtönözés letelte után a szeminárium tanárai részben a lelkipásztorkodásban, részben gyárakban, üzemekben helyezkedhettek el. Az egyházmegye számára nagy nehézséget jelentett, hogy papnövendékei az ország különböző szemináriumaiban nevelkedtek, távol az egyházmegyétől, így annak szellemiségét nem ismerhették meg. Budapest, Eger, Esztergom, Szeged és Győr adott helyet a veszprémi szeminaristáknak.

Szendi József veszprémi megyéspüspök - mintegy negyvenévnyi kényszerszünet után, 1991-ben - újraalapította a Veszprémi Hittudományi Főiskolát, teológia és hittanári szakokkal. 1991-től '94-ig a Hittudományi Főiskolának – épület hiányában – a Veszprémi Egyetem adott helyet, és segítette annak működését. 1994-ben a Hittudományi Főiskola – kárpótlásként a régi szeminárium épületéért – megkapta a volt MSZMP tulajdonát képező Marxizmus-leninizmus Továbbképző Intézetet, valamint a Kormány és Párt Vendégházat, a hozzá tartozó erdős ligetes területtel együtt, amely így egyfajta főiskolai campust képez. A főiskolán ekkor indult újra a papképzés. Az intézetben 1993-től 2001-ig ének-zene - egyházzene szak is működött. A Főiskolán 1995-től szociális munka szakon, 2013-tól pedig folyamatos profilbővüléssel szakirányú továbbképzési szakokon folynak képzések.

cimer 4

Slide
Rólad szól!
Slide
Az életedről szól!
Slide
Az erkölcsi fejlődésedről szól!
Slide
A sikerességedről szól!
Slide
A tudásodról szól!
previous arrow
next arrow

Aktuális híreink

We use cookies
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.