A jóra való törekvés, az közösség Istennel

Évzárót tartott 2022. december 12-én a Veszprém Főegyházmegyei Karitász, amelynek keretében adományozó okleveleket adtak át, illetve családokat ajándékoztak meg a Veszprémi Érseki Főiskolán. 

VFEGYM Caritas

Forrás és részletek: 

VEOL
Magyar Kurír

Stratégiai megállapodás a Veszprémi Érseki Főiskola és a Partiumi Keresztény Egyetem között

A megállapodás aláírására a Nagyváradon megrendezett IV. Interdiszciplináris Konferencián, ünnepélyes keretek között került sor. Az együttműködés egyaránt kiterjed az oktatás, kutatás, innováció és társadalmi misszió területeire.

Dr. Sebestyén József, a Veszprémi Érseki Főiskola rektora és Dr. Mészáros Ágnes Mária nemzetközi és mobilitási ügyekért felelős rektori megbízott november 24-én látogatta meg a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemet, egy tudományos és oktatási célú stratégiai keretmegállapodás megkötése céljából. A delegációt Prof. Dr. Pálfi József rektor és Dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának dékánja fogadta. A dokumentum aláírására ünnepélyes keretek között, a november 24. és 25. között megrendezett “IV. Interdiszciplináris Konferencia a Kárpát-medencei magyarság társadalmi és gazdasági helyzetéről” című konferencián került sor.

magallapodas patriumi

Fotó: Torkos Márk Erik /= https://www.erdon.ro/

Az együttműködés elsősorban a magyar nyelvű szociális munka és teológia területeit célozza, melyek egyaránt részét képezik a Partiumi Keresztény Egyetem és a Veszprémi Érseki Főiskola képzési profiljának. A megállapodás keretében sor kerül oktatási, módszertani, valamint képzési és tananyagfejlesztési kérdéseket érintő tudás- és tapasztalatcserére. Az intézmények részéről kutatási és tudományos projektben való együttműködés és közös konferenciaszervezés is várható. Ugyancsak kiemelt jelentőséggel bír az innovációs és társadalmi missziós tevékenységekben való összehangolt és közös munka, a családvédelem és teremtésvédelem területeire vonatkozó oktatás- és tudományszervezés. A megállapodást aláírásával Prof. Dr. Páli József rektor (PKE), Dr. Szilágyi Ferenc dékán (PKE-GTK) és Dr. Sebestyén József rektor (VÉF) hitelesítette a konferencián, ünnepélyes keretek között. A találkozó eredményességét mutatja, hogy a felek az Erasmus+ nemzetközi hallgatói és oktatói mobilitási program megalapozásáról is egyeztettek.

A sikeres stratégiai megállapodás mellett a veszprémi delegáció tagjai számos nívós előadást, kerekasztal beszélgetést is meghallgattak. A feldolgozott témák között kiemelt helyen szerepeltek a térségfejlesztés, intézményi hálózatok, gyermekvállalás, mobilitás és nyelviség aktuális kérdései. Az eseményen nyitották meg a Szálkai Tamás, Szikla Gergő és Szilágyi Ferenc szerzők nevéhez köthető “Bihar fél évezrede térképekben” című kiállítást is.

Dr. Sebestyén József rektor és Dr. Mészáros Ágnes Mária rektori megbízott megerősítette, hogy a Veszprémi Érseki Főiskola kiemelt célja további határon túli és más nemzetközi intézményekkel való partnerségi megállapodások kialakítása, így az intézmény egyre bővülő lehetőségeket kínál majd hallgatóknak és oktatóknak egyaránt.

 

Az advent, a remény megújítása az életünkben

9475928shutterstock764170885 scaled e1669475980957

Forrás

 

Dr. Udvardy György érsek-metropolita adventi videoüzenetében hangsúlyozza: Az advent, a remény megújítása az életünkben, hiszen Isten velünk van, velünk éli az életét. [...] A remény cselekedeteiben akarunk erősödni. A remény cselekedetei pedig a remény embereivé tesznek bennünket. [...] Akarjuk teremteni a békét, (akarjuk) megszüntetni a békétlenséget! Ennek hiányában csak töredékes minden. Bármit is teszünk, az egység hiánya, a békétlenség nem eredményezi a remény megerősödését a lelkünkben. Legyünk tehát a remény emberei!

A teljes érseki üzenet itt tekinthető meg.

Tudomány, erkölcs, jog - 1956

meghivo MTA VEAB 2022 11 04 Tudomany erkolcs jog

Magyar Tudomány Ünnepe 2022

Meghívó

Tudomány, erkölcs, jog - 1956

címmel ülést rendez a Magyar Tudományos Akadémia VEAB Gazdaság-, Jog- és Társadalomtudomány Szakbizottsága és Teológiai Munkabizottsága a Veszprémi Érseki Főiskolán.

 

Program / 2022. november 4., 10.00 óra


Kahler Frigyes üdvözlése 80. születésnapján

Köszöntők:

  • Sebestyén József, a Veszprémi Érseki Főiskola rektora
  • Garaczi Imre, a VEAB alelnöke
  • Birher Nándor, a Teológiai Munkabizottság elnöke

Levezető elnök: Sebestyén József rektor


Garaczi Imre: A Szovjetunióba elhurcolt veszprémi egyetemisták sorsa az 1956-os forradalom és szabadságharc után

Veress Gábor: Veress Lajos, a Magyar Nemzeti Bank Forradalmi Bizottságának elnöke - az elfeledett forradalmár


Beszélgetés Kahler Frigyessel példamutató életútjáról

Résztvevők: Birher Nándor, Garaczi Imre és Veress Gábor.

A beszélgetést vezeti: Veress Gábor.

Beszélgetés 1956 következményeiről és hatásairól


Az előadásokból lektorált konferenciakiadvány készül.

 

 

Sebestyén József
rektor
Garaczi Imre
szakbizottság elnöke
Birher Nándor
munkabizottság elnöke

 

Meghívó letöltése

A Veszprémi Érseki Főiskola 2024. évi felvételi eljárásra vonatkozó szabályozása

A 2022. szeptember 7-én megjelent 339/2022. (IX. 7.) Korm. rendelet intézményi döntés és fenntartói jóváhagyás körébe utalja több ponton is a 2024. évi általános felvételi eljárással kapcsolatos szabályozást. Az eljáráss teljes intézményi szabályozása megtekinthető a hatályos Tanulmányi és Vizsgaszabályzat mellékletében.

 

 

NTP INNOV pályázat

A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2021-2022. évi cselekvési programja alapján meghirdetett „Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása” (NTP-INNOV-22) nyílt pályázat keretében a Veszprémi Érseki Főiskola támogatást nyert a „Tehetségpedagógiai Műhely a Veszprémi Érseki Főiskolán mint a Közép-Dunántúl Régió tehetségmódszertani központja” programjának megvalósítására.

2022. tavaszán a Veszprémi Érseki Főiskola Tehetséggondozó Központot hozott létre, amely különféle tehetségmentorálási szolgáltatások fejlesztésén és biztosításán túl a tehetségpedagógiai műhely keretein belül megszervezett tevékenységeket, műhelyfoglalkozásokat, tehetségpedagógiai akadémiákat fogja szervezni, és be kíván kapcsolódni a város és a térség (a közigazgatási régió) tehetségpedagógiai, tehetség-módszertani hálózatosodásába.

Az elnyert pályázat keretében a tehetségpedagógiai műhelyben egyaránt tervezünk a kiemelten tehetséges gyermekekre/tanulókra/hallgatókra irányuló tehetséggondozó és -fejlesztő módszereket implementáló programokat, rendezvényeket, valamint a tehetséggondozásban érintett oktatókra, pedagógusokra, szakemberekre irányuló szolgáltatási tevékenységet, eseményeket és hálózatosodást. A műhely megalapításával a cél olyan megbízható és állandó tanácsadói hálózat, valamint adatbázis-rendszer kialakítása, amely segíti az egyéni tehetségkarrier tervezését, a tehetségtámogató környezet és a hálózatosodás kialakulását erősítő módszertanok megosztását.

A programot a Főiskola 2022 októberétől 2023 május végéig valósítja meg.

A program megvalósítását a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium 4 392 000 Ft összeggel támogatja.

KIM logo colorntp logo 2022 alap2

 

 

 

 

 

 

Gizella, Hit – Kultúra – Országimázs (nem csak nőknek)

Gizella hit kultura orszagimazs

A Kortárs Női Reflexiók Fóruma, a Veszprémi Érseki Főiskola és a Veszprémi Érsekség szeretettel hív minden érdeklődöt, akinek fontos Boldog Gizella kulturális öröksége a Gizella, Hit – Kultúra – Országimázs címmel meghirdetett kiállításmegnyitóra, hangversenyre és kerekasztal-beszélgetésre.

Az esemény az Ars Sacra rendezvénysorozat veszprémi állomása.

Helyszín: Veszprémi Érseki Főiskola, 8200 Veszprém Jutasi u. 18/2.
Időpont: 2022. október 05. 17:00–18:30

A rendezvényen való részvétel díjtalan.

A konferencia részletes programja

 

 

 

Ismét lehet jelentkezni a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programba

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program (KKÖP) a Kormány által 2013-ban alapított ösztöndíj, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógus-utánpótlás biztosítása.

A program a pedagógus hallgatók tanulmányait jelentős összegű ösztöndíjjal segíti, és a diploma megszerzése után garantáltan a képzettségüknek megfelelő állást biztosít számukra. Az ösztöndíj összege 125.000,- Ft, 250.000,- Ft vagy 375.000,- Ft/félév lehet, ennek elbírálása függ a tanulmányi eredménytől, illetve attól, hogy milyen szakon tanul az ösztöndíjas, és hogy a munkavállalásához mely régiót preferálja.

A pályázati felhívás, a működési szabályzat és az ösztöndíjas szerződés minta 2022. szeptember 22-én megjelent a Klebelsberg Központ honlapján (https://kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij).

 

Meghosszabbított határidővel, 2022. október 23-ig várja a pedagógus-hallgatók jelentkezését a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program!

A pályázatokat a http://osztondij.e-kreta.hu felületen lehet benyújtani. A pályázat elektronikus formában, de postai úton vagy ügyfélkapun keresztül is benyújtható.


A KKÖP-ről bővebb információ, illetve a pályázati kiírás az alábbi címen található: https://kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij

További kérdések esetén kapcsolat: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

cimer 4

Slide
Rólad szól!
Slide
Az életedről szól!
Slide
Az erkölcsi fejlődésedről szól!
Slide
A sikerességedről szól!
Slide
A tudásodról szól!
previous arrow
next arrow
We use cookies
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.