Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket Takács Tünde M. Erzsébet SAF /Assziszi Szent Ferenc Segítő Nővérei Közössége/ kiállítására. “Úton önmagunkhoz, úton Istenhez” című kiállítás megnyitója a Veszprémi Érseki Főiskola aulájában lesz 2026.03.12-én (csütörtökön) 13 órától.

“Takács Tünde M. Erzsébet nővér vagyok.
30 éve ferences szerzetesnővérként élem hétköznapjaimat. Vezetek csoportokat és tanítok a Főiskolán, mint a Pasztorális Intézet Munkatársa, Mentálhigiénés szakember, Mesecsoportvezető. Életem során mindig vonzott az alkotás. Mindig hittem abban, hogy az alkotás a Jóisten ajándéka éppen úgy, ahogyan a létem, életem is. A gyertyadíszítés, a festés, a virágkötészet, vagy éppen a meseírás mind- mind a lélek szabadságát, az Istenre való ráhangolódást és örömet hozzák meg a hétköznapokban. Általuk élem meg igazán: Valóban én vagyok az, akit szeret az Isten.
Januárban egy hosszantartó betegség során kaptam ajándékba egy speciális festéket. Mikor kicsit erősebb lettem gondoltam kipróbálom. Így készültek el napról napra az itt látható képek. A gyógyulás útján, imával, szabadon, örömmel és szeretettel. A képek, a színek egyszerűen egy olyan teret adnak, ahol „hazatalálunk”. Haza önmagunkhoz, a hitünkhöz, Istenhez. Egyszerűen azért, mert láthatóvá teszik a láthatatlant.
Ez a kiállítás nem jött volna létre, ha nem álltak volna mellettem biztató, erőt adó, imádkozó emberek. Köszönöm Teréz nővér kitartó, lelkes támogatását! Köszönet mindazoknak, akik meglátták képeimet és egyértelműen arra bíztattak mutassam meg alkotásaimat és a hozzájuk kapcsolódó gondolataimat másoknak is! Istennek legyen hála!
A művészetterápia önkifejezést, érzelmi feldolgozást és belső rendeződést segítő módszer, amelyben a kreatív folyamatok eszközként működnek. Nem az esztétikai eredmény a lényeg, hanem az, ami közben történik a lélek mélyén.
Hogyan támogatják a művészetek a lelket?
A művészet képes olyan érzéseket felszínre hozni, amelyeket nehéz lenne szavakba önteni. Tükröt tartunk magunknak. A reakcióink sokat elárulnak arról, mi zajlik bennünk. Tágítják a gondolkodást, új nézőpontokat nyitnak meg, segítenek rugalmasabban látni a világot.
Miért működik ilyen erősen?
A művészetek a szimbolikus nyelven keresztül hatnak. Ez a nyelv közelebb áll az érzelmekhez és a tudattalanhoz, a lélekhez, mint a hétköznapi beszéd. Ezért tud egy kép olyan mélyen megérinteni, hogy még magunk sem értjük teljesen.
Belső utazás
Ezek fényében egy belső utazásra hívlak téged miközben megnézed a képeket. Most kicsit lassíts le. Engedd, hogy hassanak rád a színek, a formák, a pillanatok. Éppen annyira, amennyi időd most van.
Nézd meg a képet és ha van kedved olvasd el a hozzá tartozó idézetet, kérdéseket. Engedd, hogy megszülessenek benned a válaszaid. Minden kép, minden szín, minden gondolat rólad szól…. Örömteli találkozásokat kívánok önmagaddal, Istennel a képek és színek birodalmában!”
