Erasmus program keretében a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemről Főiskolánkra látogató egyháztörténész szakemberek előadásain vehettek részt hallgatóink, vendégeink a múlt hét elején.
Hétfői előadásával Dr. Holló László atya (a BBTE Római Katolikus Teológia Karának egyetemi előadója) kezdte a sort A szinodalitás hagyományai az Erdélyi Egyházmegyében címmel.
László atya előadásával azt szerette volna bebizonyítani, hogy a szinodalitás az Erdélyi Egyházmegye elvitathatatlan karakterisztikuma. A reformáció erdélyi történetét és hatástörténetét megvizsgálva pontosan kirajzolódott egy alulról építkező katolikus egyház képe: a közösségek ugyanis a százötven évig tartó püspökhiányban maguk választották papjaikat, és ezzel garantálták a felekezeti továbbélés lehetőségét. Kulcsfontosságú volt ez egy olyan korban, amikor a felekezeti fragmentáció és a katolikus vallásgyakorlatot ellehetetlenítő fejedelmi döntések az erdélyi katolikus egyházat talán példátlan módon erodálták. Példaként hozhatnánk, hogy a mintegy negyven kolostorból csupán egyetlen aktív közösség maradt a reformációt követően.
László atya rávilágított, hogy ez Magyarországon pont fordítva történt, nálunk a katolikusok viszonylag erős támogatást kaptak a Habsburgoktól, s inkább a protestáns felekezeteknek okozott nagyobb nehézséget az önazonosság megőrzése. A felekezeti megosztottság hosszabb távon összefüggésbe hozható a Trianoni eseményekkel is, ezért fontos megérteni az események mozgatórugóit és erősíteni az ökumenikus párbeszédet. Ez nemzetünk fennmaradásának tétkérdése.
Az erdélyi példa bemutatja, hogy a laikus elem döntéshozó képessége az adott korban egyedülálló volt, és azt is, hogy a szubszidiaritás nagy mértékben elősegítette a fennmaradást, a közös úton járást, egyszóval a szinodalitást.
Szerdán folytatódott az etap Dr. Gudor Botond (a BBTE Református Tanárképző Kar adjunktusa) az Erdélyi Reformáció című előadásával. Az egyháztörténész-lelkész tudományos pontossággal, mégis érthetően és szórakoztatóan vezetett be minket Erdély multokonfesszionális és multietnikus közösségi életébe.
Megtudtuk, hogy a katolikus egyház püspökhiánya (Notbischof) egyfajta adminisztratív tehetetlenségbe taszította az erdélyi katolikusokat, ami kedvezett a kiábrándult, újdonságra vágyó protestáns felekezeteknek. A kisbirtokos társadalmi berendezkedés, a népnyelv használata és a mohácsi vészt követő kiábrándultság megannyi egyéb tényező mellett segítette a reformáció terjedését. A ferencesek ebben a közegben mégis képesek voltak “csendesen” megreformálni az Egyházat, lelkipásztori praxisuk és emberközeliségük vonzó alternatívának bizonyult akkoriban. A székelyek szintén megmaradtak katolikusnak, s ez talán lelkialkatukkal volt magyarázható.
Dr. Gudor Botond a 18. századi erdélyi történetírás szakértője, ez abból is látszott, hogy miközben hallgattuk szinte tovatűntek az évszázadok, és a szemünk előtt zajlott minden életre keltett történet.
Ezt követően Prof. dr. Marcel Muntean (a BBTE Ortodox Teológia és Tanárképző Kar) az egyházi képzőművészetbe vezetett be minket. Előadásának címe az Erdélyi ortodoxia volt, s mivel a professzor úr művészettörténész, számos monográfia szerzője a témában, aligha találhattunk volna alkalmasabb szakembert arra, hogy megismertessen bennünket az ikonok világával. Talán keveset is gondolunk arra, hogy Isten nem csak jó és igaz, de szép is. Az ikonokat szemlélve azonban beléptünk a szépség teológiai közegébe. Abba a vonal, forma és szín által meghatározott közegbe, ahol misztikus kommunióra juthat minden ember. Az ikonok afféle színes hittankönyvek, melyek beszéd nélkül tanítanak: a Jézusra mutató Hodegetria-ábrázoláson a kisded két ujja az Istenszülőre mutat, előre jelezve, hogy Mária szívét tőr járja majd át. Az anya útra mutatása, szeretete és kompassiója egyetlen kompozícióban tárja fel a szent titkokat. Azt is megtanultuk, hogy az ikonokon senki sem mosolyog, de ez nem egy szomorúságkultusz, hanem felhívás a realitástudatra és Isten által kijelölt feladatunk komolyanvételére.
A professzor úr szerint a képzőművészetnek vissza kell térnie az egyszerű színekhez, a katakombák ábrázolási stílusához, mert így a művészet valóban a kommunió megvalósulásának eszköze lehet, minthogy ez megvalósult közöttünk is: a Görögországban tanult hívő ortodox professzor, a református egyháztörténész-lelkész, és mi római katolikusok, sokféle ember nézett át az ikonokon, ezeken a parányi ablakokon Isten üdvtörténetének tágas és aranyló világába.
/Összefoglalónkat Lévai Ádám rektori megbízott készítette./
